Gyermekbarát lett a Tittel Pál Könyvtár

Utolsó módosítás: 2020. február 18.

Régóta fennálló, jogos igénye az Eszterházy Károly Egyetem munkatársainak, vendégeinek és a Tittel Pál Könyvtár olvasóinak, hogy amikor gyermekeikkel érkeznek az intézménybe, legyen lehetőségük megfelelő körülmények között érdekes és hasznos tevékenységekkel lekötni a gyermekek figyelmét.

Ennek megvalósítására teremtett most lehetőséget az egyetem által megnyert „Családbarát munkahely" pályázat, melynek egyik komponense gyermek- és babasarkok kialakítása volt. A terv a Projektfejlesztési és -koordinációs Osztály, valamint a Tittel Pál Könyvtár munkatársainak hatékony együttműködésével valósult meg.

A Könyvtár legkönnyebben megközelíthető és szolgáltatásait tekintve talán leglátogatottabb egysége a 113-as terem, melynek központi részére álmodták meg a kis játékkuckót, számtalan játéklehetőséggel. A belső terem egyik meghitten berendezett sarkában pedig a babákkal érkező édesanyák láthatják el apróságaikat. Az esetleges "higiéniai tevékenységet" az alagsori mozgáskorlátozott mellékhelyiségben elhelyezett pelenkázó részen végezhetik el a szülők.

A tervek között szerepel célzott foglalkozások meghirdetése hallgatók (óvodapedagógus, szociálpedagógus, játék- és szabadidő-szervező) bevonásával, amelyek egy-egy nagyobb rendezvény ideje alatt biztosítanak programot, elfoglaltságot a kisebbek számára is. (A képeken az Arany János Tagóvoda óvodásai veszik birtokukba a gyereksarkot.)

Nagy szeretettel várjuk a gyermekeket és családtagjaikat a Líceumban, a Könyvtárban!

 

Forrás: http://palettaonline.hu
Fotó: Kakuk Dániel


< Vissza