Könyvajánló

Utolsó módosítás: 2017. március 13.

Elérhető könyvtárunkban az Akadémia Kiadó gondozásában 2013-ban megjelent Illem, etikett, protokoll című könyv (Tizenharmadik, bővített kiadás).

Cím:
Illem, etikett, protokoll
Szerző:
Sille István
Terjedelem:
630 oldal
Kiadó:
Akadémiai Kiadó
Kiadás éve:
2013.
ISBN:
978 963 05 9244 4


Katalógus link

 

 

Tartalom:
1982-ben kerültem a Külkereskedelmi Minisztériumba. Ott találkoztam először azzal, hogy létezik "Protokoll osztály". Hogy a protokoll mit is jelent, azt az osztály vezetőjétől, Sille Istvántól és munkatársaitól lestem el.
Sille István könyve évtizedek óta alapirodalom. Igényes munka volt már az első kiadás is, de a legvonzóbb egy-egy újabb kiadásnál, hogy mindig egy picivel több van benne. Kiegészült gasztronómiai viselkedéstörténettel, aztán a fogyatékkal élők protokolljával, majd az Európai Unió protokolljával, a közszerepléssel, a különböző országok üzleti szokásaival. Tényleg lenyűgöző ez a szorgalom, odafigyelés! Nagy örömmel vettem, hogy most végre minden információ egy kötetben lesz a kezemben. Magam is sokat tanulok belőle. - Görög Ibolya protokoll szakértő, c. főiskolai docens
Forrás


< Vissza