Harmincöt esztendeje, 1985. szeptember elsején jött a főiskolára, s hamarosan a régi irodalomtörténeti könyvtárba került, amely akkor a Líceum második emeletén működött.
Akik – tanárok, hallgatók – ismerték a „magyaros" könyvtárat, biztosan emlékeznek különleges hangulatára, de igazán otthonossá az ott dolgozó munkatársak személyisége tette.

Zsuzsa komolyan vette a hivatását, egész életében könyvtárosnak készült. Szakértelmét személyesen is megtapasztalhattuk, amikor már együtt dolgoztunk az új irodalomtörténeti könyvtárban. Valódi gazdája volt a rábízott könyveknek, barátságos és hasznos gyűjteményt varázsolt a Líceum első emeletén.
A hallgatók számára olvasók voltak, könyveket olvasó fiatalok, akikkel naponta találkozhatott. Segítette őket a felkészülésben, biztatta, ha vizsgáztak, együtt örült velük, ha sikeresen befejezték a tanulmányaikat. Nála a kikölcsönzött könyvek mellé jó szavak is jártak.
Az irodalmi és a nyelvészeti tanszék oktatói befogadták maguk közé, olyan munkatársuknak tekintették, akivel együtt tudnak működni.

Vártuk vissza hosszú betegségéből, ő is készült arra, hogy újra dolgozni kezd a könyvtárban, hogy az irodalomtörténeti gyűjtemény visszakapja a gazdáját.
A tegnapi napig élt a remény, október ötödike után az emlékezés következik: először összeszorult torokkal, majd oldottabban, amikor már a számtalan közös emléket, a vidámabb perceket is fel tudjuk idézni.

Az emlékezés után pedig a hétköznapok jönnek, hogy folytassuk harmincöt esztendő gazdag örökségét, Kun Zsuzsanna könyvtárosi pályáját.

< Vissza