Állami oktatásirányítás
Utolsó módosítás: 2020. április 16.
Magyarország
Emberi Erőforrások Minisztériuma
EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárság
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Oktatási Hivatal Köznevelés információs Rendszere (KIR)
Oktatási Hivatal KIR Tanügyigazgatási szakportál
Oktatási Jogok Biztosának Hivatala
Regionális Pedagógiai Oktatási Központok
Digitális Pedagógiai Módszertani Központ
Külföld
CEDEFOP (Európai Szakképzés-fejlesztési Központ) - Az Európai Unió 1976-ban felállított intézménye segíti a fiatalok szakmai képzésének és a felnőttek folyamatos és továbbképzésének a fejlesztését, koordinálja a szakképzés területén folytatott elemzéseket és kutatásokat.
Education, Audiovisual and Culture Executive Agency (EACEA, Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség) - 2006-ban alapított önálló jogi személyiséggel rendelkező ügynökség, mely az Európai Bizottság négy főigazgatóságának irányítása alatt áll. Feladata, hogy az oktatás és képzés, az aktív polgári szerepvállalás, az ifjúságpolitika, valamint az audiovizuális ágazat és a kultúra terén uniós finanszírozással indított több mint 15 program és kezdeményezés számos elemét végrehajtsa. Az EACEA végzi a programok irányításával kapcsolatos legtöbb feladatot, köztük a pályázati felhívások megszövegezését, a projektek kiválasztását stb.
European Commission Directorate General for Education and Culture (DG EAC) - Az oktatás, szakképzés és ifjúságpolitika a Maastrichti Szerződés óta az Európai Bizottság 22. Oktatásügy és kultúra Főigazgatóságának (EAC) felelősségi körébe tartozik.
European Commission DG EAC Education & Training - Az EAC biztosa az oktatás és képzés, a kultúra, az ifjúságpolitika és a sport felelőse. Az Oktatás és képzés honlapján elérhető több adatbázis és portál is pl.: Europass, Lifelong Learning Programme, Ploteus (Európai Tanulási Lehetőségek Portálja) stb. A Document Library almenüben tematikus keresővel böngészhetünk tanulmányokat, dokumentumokat, az EU jogi iratai teljes szöveggel az EUR-LEX adatbázisban érhetőek el.
European Schoolnet (EUN, Európai iskolahálózat) - Európai Bizottság kezdeményezésére hozták létre a tagországok iskolahálózatainak hálózatát. Ez egy olyan keret, amelyben a partnerek azzal a céllal működnek együtt, hogy elősegítsék az ICT használatát és fejlesztésére közös erőfeszítéseket tegyenek. Az EUN tagja nemcsak EU vagy EFTA ország lehet, nyitott más európai országok számára is.
European Training Foundation (ETF, Európai Képzési Alapítvány) - A szakképzés területén 1995 óta az Európai Unió és a társult országok közötti együttműködés kerete. Fő munkaterülete a fiatalok és felnőttek szakmai alap- és továbbképzése, beleértve a vezetőképzést is. A honlap az ETF tevékenységével kapcsolatos információkat, programleírásokat, képzési projekteket és tenderlehetőségeket, tanulmányokat, nemzeti szakképzési rendszereket bemutató dokumentumokat, összehasonlító elemzéseket tartalmaz.
Global Business Coalition for Education - A legbefolyásosabb cégeket tömörítő szervezet, tagjai közösen keresnek újszerű oktatási megoldásokat, mechanizmusokat.
International Bureau of Education (IBE - UNESCO)
Office of the UN Special Envoy for Global Education - Az ENSZ globális oktatási irodája.