A SZENT KORONA ÚTJÁN
Utolsó módosítás: 2020. február 25.
Ebben a félévben a Tittel Esték első előadója dr. Miskei Antal volt, aki a Szent István-i koronát, a korabeli koronázási szokásokat, jelképeket mutatta be az érdeklődőknek.
Dr. Miskei Antal egyetemi docens szavai szerint „tovább gondolásra szánt" előadását azzal az állítással nyitotta: a címben említett korona nem István korában, hanem később készült. Elsőként a kor, vagyis a 12. század királyavatási szokásait mutatta be. A szokások, illetve korabeli idézetek értelmezésével feltérképezte országunk akkori helyzetét a keresztény Európában.
Előadása második felében a korona mellett egy másik jelkép: a lándzsa megjelenéséről, sorsáról is szólt. Dr. Miskei Antal végül részletesen is bemutatta a Szent Koronát, bizonyítékokat mutatva előadása kiindulópontjához.
Írta: Berán-Juhász Henrietta
Fotó: Szántó György
Forrás: uni-eszterhazy.hu