Alkotópályázatunk eredményhirdetése

Utolsó módosítás: 2018. június 19.

Iskolagyűlés keretében adtuk át 2018. június 14-én az „Iskolám névadója, Hunyadi Mátyás” képzőművészeti pályázat díjait.

A Tittel Pál Könyvtár a Mátyás király-emlékév méltó megünneplésére irányuló programsorozata első állomásaként képzőművészeti pályázatot írt ki az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói számára a 2017/2018-as tanév második félévében „Iskolám névadója, Hunyadi Mátyás" címmel.

A pályázat nagy sikerrel zárult, 113 diáktól 123 pályamű érkezett. Köszönjük az iskola vezetőségének a támogatást, a pedagógusoknak a segítséget, mellyel hozzájárultak a pályázat sikeréhez, Baghy Ágnes könyvtáros tanárnak a pályaművek összegyűjtését.

Fotó: Vizuális Művészeti Intézet

Az alkotásokat szakemberekből felkért zsűri értékelte 2018. május 16-án. A zsűri elnöke Dr. Mátyás Ferencné Hrk Mária, az EKE Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet nemrégiben nyugállományba vonult igazgatóhelyettese volt, akinek ez úton is köszönjük, hogy vállalta az elnöki feladatokat, s egyúttal gratulálunk az idei pedagógusnap alkalmából kapott kitüntetéséhez, a Németh László-díjhoz. A zsűrizésben közreműködött Juhász Éva, az EKE Média és Design Tanszék művészoktatója és Szilágyi Tamara, az EKE elsőéves tervezőgrafikus MA-szakos hallgatója.


A pályaműveket négy korcsoportban (1-2., 3-4., 5-6., 7-8. évfolyam) díjaztuk. A számos jól sikerült alkotás miatt az 1-3. helyeken megosztott díjakat ítélt meg a zsűri, s a helyezéseken túl különdíjak kiosztását is javasolta.
Minden pályázó diáknak megköszönjük a részvételt, gratulálunk a díjazottaknak:

(1-2. évf.)
1. díj: Darvas Lilla ; Nagy Nelli
2. díj: Domboróczky Eszter ; Polyák Csongor
3. díj: Novotta Izabella ; Beregszászi Dániel
Különdíj: Géczy Jázmin

(3-4. évf.)
1. díj: Horváth Laura Lívia ; Vég Anna
2. díj: Fábri Adél ; Nagy Hanka
3. díj: Barta Zsófi ; Farkas Kata
Különdíj: Danyi Bence

(5-6. évf.)
1. díj: Kollár Dominik ; Juhász Zsófia
2. díj: Lőrincz Éva ; Tóth Barna
3. díj: Domboróczky Luca ; Sári Kamilla
Különdíj: Vályi Viola ; Neufeld Nóra ; Szeifert Rebeka ; Bolcsó Anna

(7-8. évf.)
1. díj: Minárovits Fanni ; Kemenczés Gergely

Hálásak vagyunk Rózsa Sándor igazgató úrnak, hogy az iskolában, a tanév utolsó iskolagyűlésén rendezhettük meg az eredményhirdetéssel egybekötött díjátadót.

A díjakat a Tittel Pál Könyvtár főigazgatója, Oszlánczi Krisztina és Kun Zsuzsanna szaktájékoztató adta át. Az eredményhirdetést követő záróbeszédében főigazgató asszony bejelentette: a Könyvtár a beérkezett pályaművekből a 2018/2019-es tanév elején kiállítást rendez a Líceumban, melyre szeretettel várjuk az iskola tanárait és diákjait.

A jutalmazást a Móra Könyvkiadó Zrt. is támogatta.


< Vissza