EGRI HALLGATÓK IRODALMI SIKEREI A NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON

Utolsó módosítás: 2020. április 14.

Az Eszterházy Károly Egyetem már 16. éve kezdeményezője az egyetemi hallgatók részére kiírt Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázatnak. Eger, Miskolc, Nyíregyháza mellett 8-10 határon túli magyar egyetem hallgatói jelentkeznek a pályázati felhívásra.

Ebben az évben a hazaiak mellett 3 ország: Szlovákia, Ukrajna, Románia, 12 egyetemének 73 hallgatója küldte el műveit. A zsűri értékelése alapján 11 egyetem 36 hallgatójának írásai kerülhettek be a költészetnapi válogatott kötetbe. Közülük került ki 7 egyetem 15 díjazott, jutalmazott hallgatója.

Külön értéke a pályázatnak, hogy immár 6 éve olyan rangos irodalmi, művészeti lapok, mint Pozsonyból az Irodalmi Szemle, Nagyváradról a Várad, Kolozsvárról a Helikon, Nyíregyházáról a Vörös Postakocsi, Egerből az Agria és idén először az Előretolt Helyőrség Lapdíjjal és közlési lehetőséggel jutalmazza a legsikeresebbeket.

Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói most is sikeres évet zártak. Mind a jelentkező hallgatói létszámot, mind a díjak mennyiségét, értékét tekintve – megelőzve a Miskolci Egyetemet és a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemet – az első helyen végeztek a 12 egyetem rangsorában. Pályázóink közül Rump Tímea I. helyezést és az Előretolt Helyőrség lapdíját, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának díját (meghívás a Sztánai Írótáborba), Dobosy Tímea II. díjat és a Líceumi Paletta lapdíját, Galda Gábor Attila III. díjat és a Líceumi Paletta lapdíját, Csató Anita III. Díjat és két irodalmi lapban is közlési lehetőséget nyert.

A díjazottak részvételével jelenleg is zajlik – a járvány vészhelyzet miatt – online Kortárs Hangon Kreatív Írásművészeti műhely két fiatal költő vezetésével.

A pályázat válogatott kötete ezen az egyedi linken: http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/4928/ érhető el ahol a Download linkkel PDF-ben letölthető a teljes szöveg.

Forrás: https://uni-eszterhazy.hu/hu/egyetem/egyetem/hirek-1048/c/egri-hallgatok-irodalmi-sikerei-a-nemzetkozi-palyazaton 


< Vissza