EGY HOLLAND FESTŐ SZEMÉVEL

Utolsó módosítás: 2020. január 24.

Emberek és természet egy holland festő szemével címen nyílt festménykiállítás a Gyöngyösi Károly Róbert Campus könyvtárában. Jan Schutte festményei szülőhazáját, Hollandiát, jelenlegi élőhelyét, Mátrafüredet, valamint az itt élő embereket mutatják be. A kiállítást Sánta Ferencné nyitotta meg és közreműködött a Bene Egylet Dalköre is.


A hollandiai Jan Schutte 1994-ben kezdett el festeni. Egy autóbaleset miatt 1 évet töltött kórházban, a művészet pedig nem csak időtöltés, hanem egyfajta rehabilitáció is volt számára ebben az időben. A festészetet tanulta, ám a tehetséget örökölte is, hiszen édesapja restaurátorként dolgozott.


Az Emberek és természet egy holland festő szemével című kiállítási anyag képeit három csoportba oszthatjuk. Egyrészt helyet kapott egy 2015-ben festett sorozat, ami 20 mátrafürediről készített portréból áll. Az alkotásokon megjelenő arcok sokak számára ismerősek lehetnek.


A második csoport képei lakóhelyét, Mátrafüredet örökítik meg. Vászonra került többek között a Keresztelő Szent János templom, a park, valamint magyar történelmi életképek is. Jelenleg azon dolgozik, hogy egyik kedvenc helyszínét, a patak völgyét mind a négy évszakban megörökítse.


Az akvarell és olajfesték képeken mindezek mellett megjelennek holland tájak is, többek között egy panorámaképen szülővárosa, Hasselt is.


Mint minden művész esetében, aktuális hangulata nála is visszatükröződik a festményeiben. Mindig vannak kedvenc témái, amikben szívesen elmerül. Közvetlen környezete mellett szereti megörökíteni kirándulásainak, utazásainak helyszíneit is. Festményei rendszerint saját fotói alapján készülnek, a benyomások, amik az adott pillanatban érik, azonban csak a festményeken jelennek meg. Jan Schutte elmondta, boldogságot okoz neki a festés, de az alkotással célja az is, hogy örömet szerezzen azoknak, akik nézik a képeit.

A festmények 2020. február 21-ig tekinthetők meg a gyöngyösi campus könyvtárában.

szöveg, fotók: Nagy Réka
Forrás: https://gyongyos.uni-eszterhazy.hu/hu/gyongyos/hirek/c/egy-holland-festo-szemevel 


< Vissza