Felszínen a térség értékei

Utolsó módosítás: 2018. február 15.

A Tittel Pál Könyvtárban hétfő délután bemutatták a „Természeti és kultúrtörténeti értékek Eger térségében” című kötetet.

A rendezvényen jelen volt Nagy Andor, a Líceum Kiadó vezetője, Prof. Dr. Mika János, egyetemi tanár, Dr. Dobos Anna, főiskolai docens és Kiss Katalin, végzett környezettan és geográfus szakos hallgató, a kiadvány egyik szerzője.


A kötet születéséről Dr. Mika János mesélt. Elárulta: a könyv címéből is adódóan Eger térségének természeti és kultúrtörténeti értékeit hivatott bemutatni az elkészült kötet. Három megyéből válogatták településeket, melyek mind megyeszékhelyünk vonzáskörzetében találhatóak.


Bemutatják a térség helyét az országban és a Kárpát-medencében, majd a földtani, domborzati, talaj-, éghajlati-, vízrajzi viszonyokat, növényeket, a tájak történetét is. Dr. Mika János hangsúlyozta: nem turistakönyvet készítettek - hiszen abból van jó néhány - hanem a térség tudományos bemutatása volt a céljuk. A rejtőzködő táji értékek: az építmények és a kőzetek közül is a lehető legtöbbet a „felszínre hozták" a kötet szerzői.
Dr. Mika János a könyv ismertetőjéhez hozzátette: idegenforgalomról is szóltak, turisztikai látnivalókat is válogattak, melyek autóval és gyalog is megközelíthetőek. A könyv létrejöttén huszonöt szerző dolgozott, s ahogy Dr. Mika János fogalmazott: örömmel készítették tanulmányaikat, melyek magyar és angol nyelven is olvashatóak a 180 oldalas kötetben. A professzor tudományterületéhez híven az éghajlati kérdéseket kutatta, s összefogta szerkesztőtársával együtt a témaköröket.

Szerző: Juhász Henrietta

Fotók: Kakuk Dániel

Forrás: uni-eszterhazy.hu


< Vissza