Bukovinai székelyek – magyar népcsoport, melyet meghurcolt a huszadik századi történelem. Sőt, nemcsak a huszadik századi... Évszázadokon keresztül hányatott sors adatott meg nekik, nehezen leltek hazára.

Történetük a 18. századig nyúlik vissza, ekkor telepítették le a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét Bukovinába. Az általuk lakott öt falu neve meglehetősen beszédes: Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szegénység miatt sokan elvándoroltak, eljutottak Kanadába, sőt Dél-Amerikába is. 1941-ben az öt falu valamennyi lakóját a Vajdaságba telepítették. Összesen 13 198 fő bukovinai székelyt, és 1000 moldvai csángómagyart telepítettek le néhány hét alatt a frissen visszafoglalt Bácskába, de 1944 októberében mindenüket hátrahagyva, földönfutókként kellett menekülniük a szerbek elől.

Erről a menekülésről, illetve a nép hányatott sorsáról Kóka Rozália, a népművészet mestere mesélt az Ünnepi Könyvhét programján. Elmondta: Bácskán otthonra leltek a bukovinai székelyek, folklórcsoportokat alapítottak, barátkoztak a bácskai magyarokkal. 1944 októberében mondta be a rádió, hogy meneküljenek. Nem hitték el. Nem voltak képesek felfogni, hogy újabb hazát kell keresniük. 1945 márciusáig törvényen kívül éltek, akkor telepítették le őket Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 39 falujába, hogy a németek által otthagyott házakba próbáljanak újra otthonra lelni a felvidéki magyarokkal együtt.

A bukovinai székelyek még ma élő idős generációja érzékenyen gondol vissza az egykori hazára, de a népcsoport fiatalabb tagjai is ápolják a hagyományokat. Sokan ma is látogatnak "haza", majdnem minden évben buszos kirándulásokat szerveznek. Ma Magyarországon 20-25 ezres közösséget alkotnak az egykori bukovinai székelyek és leszármazottaik.

Az 1944-es kitelepítésről és a bukovinai életről a Tittel Pál Könyvtárban nyílt fotókiállítás mesél, mely június 15-ig ezen a helyszínen, majd június 30-áig az Egyetem aulájában látható.

Forrás: uni-eszterhazy.hu

< Vissza