Kutatásmódszertan óra kicsit másképp

Utolsó módosítás: 2017. december 19.

Harmadéves rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakos hallgatók látogattak el a Tittel Pál Könyvtárba szellemi rekreáció óra keretén belül.

A könyvtár munkatársai játékos formában mutatták be a könyvtári szolgáltatások egy részét, illetve felelevenítették azokat az ismereteket, amelyeket már első éves korukban elsajátíthattak, és amelyekre szükségük lehet majd a szakdolgozat írása idején is.

Mára a könyvtárak kiléptek a hagyományos szerepkörből, megváltozott a funkciójuk, a szellemi rekreáció egyik helyszínei lettek. Megnőtt a kulturális és közösségi szerepvállalásuk. Célunk az volt, hogy ezen a rendhagyó kutatásmódszertan órán a hallgatók egy kicsit betekinthessenek a Tittel Pál Könyvtár, illetve a Főegyházmegyei Könyvtár nyújtotta kulturális rekreációs lehetőségekbe.

A csapatoknak a feladatokat 4 helyszínen kellett megoldani. Minden jó megoldás után egy puzzle darabot kaptak, amelyből a végén a Tittel Pál Könyvtár logóját kellett kirakni. A szakrészlegek bejárását útvonalterv segítette.

A földszinti szakrészlegben a feladatok megoldása során megismerhették a Nemzeti Audiovizuális Archívumot, a Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékét, a Corvina integrált könyvtári rendszert. A bakelit lemez gyűjteményből lehetőség volt egy zenemű digitalizálására is.

Az első emeleten, Tompa Mihály születésének 200. évfordulójára szervezett kiállításhoz is kapcsolódott egy feladat.

Egy másik feladatban pedig meg kellett keresni könyvtárunk névadójának arcmását, amelynél egy újabb feladat várta a hallgatókat. A feladat megoldásához el kellett látogatniuk a Főegyházmegyei Könyvtárba is. Itt megtudhatták ki volt valójában Tittel Pál, hogyan kapcsolódik a Líceumhoz, milyen műveit őrzi a Főegyházmegyei Könyvtár.

A második emeleten Eger nevezetességeivel, történetével kapcsolatos kérdésekre kellett választ adni. Segítségül használhatták Nagy József Eger története című könyvét.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából a Tittel Pál Könyvtár a Főegyházmegyei Könyvtárral közösen kiállítást rendezett, amely szintén egy feladathoz szolgált alapul.

Bízunk benne, hogy a közel két óra során nagyon sok élménnyel és ismerettel gazdagodtak hallgatóink.

Várjuk mindazon csoportok bejelentkezését, akik hasonló módon szeretnék megismerni a Tittel Pál Könyvtár szolgáltatásait, valamint kulturális rekreációs lehetőségeit!

 

Írta: Kiss Adrien könyvtáros
Fotó: Kakuk Dániel


< Vissza