Lant és Biblia – Kiállítás Tompa Mihályról

Utolsó módosítás: 2017. október 31.

Filmvetítéssel és előadással nyílt meg a Tompa Mihály születésének bicentenáriuma alkalmából rendezett vándorkiállítás a Líceumban. A Tittel Pál Könyvtár és a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület közös rendezvényének a célja, hogy népszerűsítse a 19. század kiemelkedő költőjének feledésbe merült életművét e régióban is.

Dr. Kusper Judit, a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet vezetője köszöntötte kiállítás megnyitójának résztvevőit, majd a Tompa-emlékévet koordináló Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület bemutatkozásával folytatódott a program. Kőfalusi György pártoló tag mesélt az Egyesületről, felelevenítette az emlékév eddigi eseményeit, eredményeit.

A nyomtatott kiadványok mellett örömmel számolt be a Putnoki Televízió által 2017-ben készített, a költő életútját bemutató ismeretterjesztő film elkészüléséről. A megnyitó részeként e filmet a jelenlévők meg is tekintették.

A vetítést követően Imolay dr. Lenkey István művészettörténész Tompa és Arany barátságáról tartott előadást.
Az ünnepségen Kőfalusi György az emlékév kapcsán készült kiadványokból - a költő verseiből készült válogatás; breviárium, bibliográfia - adott át tiszteletpéldányokat a Tittel Pál Könyvtárnak.

Ferenczné Oszlánczi Krisztina, a könyvtár főigazgatója elmondta: a vándorkiállítást örömmel fogadta be a könyvtár. Bár a költőnek nincs kötődése Egerhez, de a sárospataki campushoz igen, hiszen 1838-tól 1844-ig ott végezte felsőbb tanulmányait: bölcsészetet, jogot és teológiát tanult.
A 19. századi református lelkipásztor és költő életútját bemutató kiállítás december 20-ig a Tittel Pál Könyvtár 214-es termében látható.

Fotó: Kakuk Dániel
Forrás: uni-eszterhazy.hu


< Vissza