School Libraries: What's Now, What's Next, What's Yet to Come. Kristin Fontichiaro, Buffy Hamilton (eds.) Smashwords, 2011.

A kötet ingyenesen letölthető INNEN.

A több (e-book) formátumban (ingyen) letölthető kötet a következő fejezetekből áll.
1. A tanulók
2. Kit és hogyan tanítunk
3. Az írástudás új és többszintű formái
4. A játék
5. Az olvasás
6. A fizikai könyvtárak
7. Virtuális könyvtárak
8. Gyűjteményszervezés
9. Együttműködés
10. Továbbképzés 

Mivel nincsenek összegzések a fejezetek végén, a legjobb megoldásnak az látszott, hogy szemelvényeket adjunk az írásokból, ahogy azt például Steve Matthews tette recenziójában. A munka alapja a crowdsourcing volt, tehát egy nagy csoport tudását ötletelés formájában használja ki. Oldalszámokat nem talál az olvasó, bár a tartalomjegyzék alapján ezért el lehet igazodni ebben a terjedelmes pdf-fájlban. Az eltérő könyv eltérő munkamódszert látszik megkívánni a recenzió írójától, ezért nem utalunk arra, hogy az adott részlet melyik fejezetben szerepel.
Következzék tehát néhány, a szerzők által felvetet gondolat (részben Matthews válogatásában).
Az előszóban ismerősen csengő mondatokat olvasunk: Az iskolai könyvtárak jövője még nem dőlt el. Az évről évre felmerül az a kérdés, hogy a tanárok létszámát csökkentsék-e, vagy a könyvtárost küldjék-e el? Ez a kérdés félrevezető, mivel a könyvtárosok is tanárok, viszont az ő osztálytermeik a könyvtár négy falán kívülre és minden osztályteremre, sőt minden diák otthonára kiterjednek. Az iskolák túl gyakran hoznak rövid távú döntéseket, amikor megkísérelik, hogy megerősítsék a hagyományos, osztálytermi oktatást, ahelyett, hogy a tanulóközpontú oktatásba fektetnének energiákat.
Ebben a gyorsan változó, információval telített és túlstimulált világban le kell kötnünk diákjaink figyelmét. Ha ezt nem tesszük, elveszíthetjük figyelmüket, sőt – rosszabb esetben – természetes érdeklődésüket. Ahhoz, hogy 21. századi tanulóink igényeit ki tudjuk elégíteni, úgy kell gondolkodnunk, mint ők. Ennek érdekében az érdeklődésüket nagymértékben felkeltő gyűjteményeket kell kialakítanunk. Figyelemmel kell kísérnünk, hogy mi érdekli a tizenéveseket. Mi a fontos a számukra? Mi kelti fel az érdeklődésüket? Min gondolkodnak el és min nevetnek? Mi rémiszti őket? Sok esetben a választ a közösségi média és a popkultúra adja meg.
A jövőben az iskolák meg fogják engedni, hogy az órákon a tanulók mobiltelefonjaikat használják. A könyvtárosok pedig meg fogják mutatni a tanároknak és a tanulóknak, mi mindenre használhatók ezek a technológiák.
Nem feltétlenül kell forradalmi változásokat várnunk. Az eszközök és a média formái ugyan folyamatosan változnak, az alapvető folyamatok és az észjárásunk azonban ugyanolyanok maradnak.
A jövő könyvtárosa él a közösségi média adta lehetőségekkel, amelyeket arra használ, hogy hidat építsen a diákok, a tanárok és a világ között. Megérti, hogy a diákok igényeinek kielégítése érdekében a könyvtárnak elérhetőnek kell lennie bárhol, bármikor. A jövő könyvtárosának nemcsak kreatívnak, rugalmasnak kell lennie, hanem hajlandónak arra, hogy mindet megtegyen a diákokat lefoglalása érdekében. Az iskolai könyvtárosoknak soha nem éltek meg ennyi bizonytalanságot és ennyi lehetőséget.
A hasznos és haszontalan megkülönböztetéséhez kötődő készségekre ma minden eddiginél nagyobb igény van, mivel diákjainknak soha nem látott mértékű hozzáférése van az információ soha nem látott áradatához. Ma a legfontosabb árucikk nem az információ maga, hanem annak képessége, hogy szintetizáljuk és kontextusba helyezzük, hasznos, gyakorlati tudássá alakítsuk. Az iskolai könyvtárosok mindig is segítettek abban, hogy rendet teremtsünk a világban.
A könyvtárosok természetes küldetése, hogy segítsék a fiatalokat az írástudás a digitális média által megkövetelt új formáinak elsajátításában. Ahelyett, hogy a fiatalok szétszórtságára panaszkodnánk, segítenünk kell nekik abban, hogy formálják figyelmüket. Azt legalább meg kell mutatnunk nekik, hogy mit jelent, ha figyelemmel vannak arra, hogy miként bontakoztatják ki a figyelmüket az okostelefonok és laptopok korában, az osztályteremben és másutt.
Az a munka- és időbefektetés, amit a kötet egy-egy írásának elolvasása kell fordítanunk, meglehetősen kevés. Úgy tűnik viszont, hogy jóval több erőfeszítést igényel, hogy valóban hasznos és releváns dolgozatokat találjunk benne. Mindazonáltal érdemesnek tűnik, hogy – képletesen szólva – néhány tűt megkeressünk ebben a szénakazalban. Ehhez némi motivációt jelent az, hogy néhány olyan, neves szerző írását is olvashatjuk a kötetben, mint Susan Ballard, David Lankes, Howard Rheingold vagy Michael Stephens.

Az összefoglalót készítette: Dr. Koltay Tibor, főiskolai tanár, Jászberényi Campus

< Vissza