Mofetta: Mátraderecskei CO2 szárazfürdő

Utolsó módosítás: 2017. május 23.

Dr. Tóth Katalin reumatológus, a Török Fürdő gyógyászati vezetője tartott előadást a Sokszínű egészségmegőrzés előadássorozat keretén belül.

2017. március 10-től Magyarország 32. gyógyhelye. „MÁTRADERECSKE MOFETTA GYÓGYHELY"
A mofetta vulkáni kigőzölés, mely viszonylag alacsony hőmérsékletű és magas CO2 tartalmú. A széndioxid gáz balneoterápiás alkalmazása 2000 éves múltra tekint vissza. Az ókorban a rómaiak teátrumszerű medencékben végezték a kezeléseket. Lister 1858-ban írta le értágító hatását. Erdélyben – Kovásznán 600 éve használják gyógyításra.

Az utóbbi időkben ún. civilizációs betegségek leküzdésében elért gyógyeredmények ráirányították a figyelmet a CO2 gázfürdő kezelések jelentőségére, amely kitűnő kiegészítője a modern orvostudománynak.

Az előadás első felében megismerhettük a széndioxid-gyógygázfürdő kemospecifikus élettani hatásait, javallatait és ellenjavallatait. Részletesen hallhattunk a gyógygázkezelés menetéről is.
Megtudhattuk, hogy klinikai vizsgálatok folytak a gyógyhatás bizonyítására, ami jelenleg két autoimmun érbetegségben, mint a - Systemas sclerosis, illetve a primaer és secunder Raynaud syndroma - terjedt ki és a napokban fejeződött be, de a közeljövőben három nagy betegségcsoport a diabeteses angio-neuropathia, az arteriosclerosis és a vénás keringési zavarok vizsgálatára is kiterjesztik.

A teljes előadás megtekinthető az alábbi videón:

 

 

A program az EFOP-3.6.1-16-2016-00001 Kutatási kapacitások és szolgáltatások komplex fejlesztése az Eszterházy Károly Egyetemen projekt keretében valósul meg.


< Vissza