Múzeumok Éjszakája a Líceum könyvtáraiban

Utolsó módosítás: 2021. július 20.

Bár tavaly elmaradt a rendezvény, idén ismét programokkal jelentkezhetett a Tittel Pál Könyvtár és a Főegyházmegyei Könyvtár.

Az egyetem könyvtárának első emeletét gyerekzsivaj töltötte be, hiszen kézműves foglalkozással, logikai játékokkal és kirakókkal foglalták le magukat a kicsik. Míg a szomszédos Churchill-gyűjtemény termében félhomály és csend uralkodott, hiszen a könyvtárosok újra elővették a régi diavetítőket és klasszikus meséket olvastak fel az érdeklődőknek. Hiszen a Tittel Pál Könyvtárnak minden évben fontos, hogy programokat kínáljanak a felnőttek mellett a gyerekeknek is.


Idén a látogatók három vezetett túra segítségével ismerhették meg jobban a Líceumot és az egyetemi könyvtárat. Ismét népszerű volt a Gál Tibor idegenvezetésével a Díszterem és a Kápolna freskóit bemutató séta. A program azért is különleges, mert a termek csak ezen az estén látogathatók, a hétköznapokban nem.


Az esemény előtt nyílt meg a könyvtár névadójáról, Tittel Pálról szóló kiállítás. A 190 éve elhunyt csillagász nevét 10 éve vette fel az egyetem könyvtára, így ebben az évben több rendezvény is kötődik a névadóhoz. A Múzeumok Éjszakáján a kiállítást szintén idegenvezetéssel látogathatták, de az év során a Líceum második emeletén bármikor megtekinthetik.


A könyvtár szintén visszatérő programja a „Titkok könyvtára" – mit rejtenek a könyvespolcok? elnevezésű könyvtártúra, ahol az érdeklődők bejárhatják az egész könyvtárat, megismerkedhetnek régi könyveikkel, nem nyilvános tereikkel és a könyvtárosok hétköznapjaival.

 

A Főegyházmegyei Könyvtárban 17.00-tól Dr. Löffler Erzsébet előadását hallgathatták meg a Könyvtár egyik legdíszesebb kéziratáról, a Barkóczy-albumról. Majd ezt egy tárlatvezetés követte a Barokk-teremben, ahol a bátrabbak a 7 méter magas galériára is felmehettek.

 

A Líceum Televízió beszámolója a Múzeumok Éjszakájáról:

 


< Vissza