PÁLYÁZAT A VÉGZŐS HALLGATÓK SZÁMÁRA

Utolsó módosítás: 2016. május 27.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2015/2016. tanév tavaszi félévben is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melyben a felsőfokú alap- és mesterképzésben tanuló hallgatók vehetnek részt.

A pályázat célja segíteni a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatukat megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. Az írás közben a hallgatók megismerik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, melyet a későbbiekben a munkaerőpiacon is hasznosítani tudnak majd.
Olyan szakdolgozattal lehet nevezni, melyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásai kerülnek feltárásra legalább 10 oldal terjedelemben, vagy pedig olyan munkával, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem kiválasztott kérdésének van szentelve.
Az SZTNH a pályázót egyéni szakmai konzulenssel és egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzéssel támogatja.
A hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkát. A nyertes munkákat pénzjutalommal díjazzák.
A jelentkezés határideje 2016. március 22., míg a dolgozat leadási határideje 2016. július 19.
A pályázat pontos menete az alábbi linken elérhető:
http://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/ujdp_palyazati_felhivas_2016_tavasz_teljes.pdf

 

Írta: Gasková Bianka
Forrás: uni-eger.hu


< Vissza