Tudományos programok az egyetemmé válás alkalmából

Utolsó módosítás: 2016. március 03.

Az Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válására készülődve indítanak az „Egyetem: eszme és valóság” című konferenciasorozatot intézményünkben, több intézet és tanszék összefogásával. A sorozat első programját március 9-én tartják a könyvtárunk 112-es termében.

A programsorozat keretében tudományos előadások, kerekasztalok, szakmai műhelyek, könyvbemutatók és kulturális rendezvények adnak választ az egyetemi eszme valóságának kérdésére. Az oktatás, a kutatás, a minőség, a kultúra és a társadalmi szerepvállalás köreire tagolt programsorozatban a történelmi, filozófiai, pedagógiai, szociológiai és művelődéstörténeti tudományterületek művelői és alkalmazói kapnak arra lehetőséget, hogy közösségünk nevében üzenjék meg: az igazságok mind az eszmékben, mind a valóságban velünk és általunk is tovább élnek.

A március 9-én induló, 5 előadásból álló konferenciasorozat első részében az egyetemi oktatást, az „alkotás vagy termelés" témakörét mutatják be az érdeklődőknek. A jelenlévők Romsics Ignác az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, Loboczky János tanszékvezető főiskolai tanár, Mikonya György egyetemi docens és Pukánszky Béla az MTA doktora, egyetemi tanár értő gondolatait hallhatják a Líceum könyvtártermében (A/112.), 13.00 órától.

Az első alkalmat Liptai Kálmán rektor és Ollé János tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes, illetve Gebei Sándor, a Történelemtudományi Intézet professzora foglalja keretbe.

A Tudományos programbizottság által összeállított konferenciasorozat mindenki számára nyitott, melyen regisztráció nélkül vehetnek részt az érdeklődők.

Az első konferencia programja:

 A sorozat következő előadásai:

AZ EGYETEM TUDOMÁNYOS MISSZIÓJA
(2016. április 6.)
AZ EGYETEM MINŐSÉGE: A HATÉKONYSÁG MÉRLEGE?
(2016. május 4.)
AZ EGYETEM INTÉZMÉNYI KULTÚRÁJA
(2016. június 8.)
AZ EGYETEM TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSA
(2016. július 6.)

A Tudományos Programbizottság tagjai:
Dr. habil. Ollé János
(tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes)
Prof. Dr. Gebei Sándor
(egyetemi tanár, Történelemtudományi Intézet)
Dr. habil. Pap József
(főiskolai tanár, Történelemtudományi Intézet)
Prof. Dr. Perjés István
(egyetemi tanár, Neveléstudományi Intézet)
Prof. Dr. Schwendtner Tibor
(egyetemi tanár, Filozófia Tanszék)


< Vissza