Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás
Utolsó módosítás: 2019. december 06.
Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázatot ír ki a 2019-2020 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére.
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve.
A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegyoltalom,
- formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első
három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
- első díj: 250 000 Ft,
- második díj: 200 000 Ft,
- harmadik díj: 150 000 Ft.
A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2019. november 30.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2020. április 2.
A részletes pályázati kiírás és feltételek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala oldalán olvashatók.