– Nem volt egyszerű a választás – vallotta be Tóth Krisztina Vass Judit kérdésére válaszolva. Hozzáfűzte: a kérés az volt, hogy öt kedvenc versét válassza ki, de számára nagyon sok fontos vers van, melyek olvasása közben felidéződnek életének emlékezetes eseményei.

Az első vers az Apokrif volt Pilinszky Jánostól, melyről Tóth Krisztina elárulta, kamaszkora óta „kísérti" őt. Kiderült az is, Krisztina mindig arra sarkallja az egyetemen hallgatóit, hogy a számukra fontos verseket tanulják meg, mert – ahogy ő fogalmazott – azok később túlélőcsomagként átsegíthetik őket a nehéz időszakokon. A verseket burokként definiálta, amiben mindig otthon érezhetjük magunkat, s ez anyanyelvünknek köszönhető.

– Saját otthonosságérzetünk miatt fontos verseket tanulnunk – hangsúlyozta. Megtudhattuk azt is, hogy az Apokrifról mindig az apokalipszis jut eszébe. Kiemelte a versnek azt a sorát, melyben a költő megszólítja olvasóit („Ismeritek...") – ez a sor ugyanis még számos szerzőnél ismétlődik, jóllehet inkább csak az agy tudatalatti játékának köszönhetően.

– A magyar irodalom folyamatosan hullámzik bennünk – jegyezte meg Tóth Krisztina. Második választott verse Petri Györgytől a Mosoly volt, mellyel kreatív írás órán példát szokott állítani arra, hogy a költészet alapanyaga bármi lehet, nemcsak a monumentális és gyönyörű dolgok. Petri verse kapcsán a költőnőről megtudhattuk: megfigyelő típus, erősen vizuális, képzőművészetet is tanult. Kiderült: a gondolati tartalom számára legtöbbször a látványból sarjad. Mesélt arról is, hogyan került az évek során egyre közelebb a magyar irodalomhoz, s hogyan értette meg a költészet bonyolult sokféleségét.

Hogy milyen a kapcsolata Tóth Krisztinának a mackókhoz? A harmadikként választott Tandori Nappali sötétség verse kapcsán ezt is megtudhatta a hallgatóság, s a költőnő emlékei közül még egy számára kedves gyermekkori mackó története is előkerült.

– A kortárs irodalom egyik legnagyobb verse – ezt már Kemény István Kesztyű című verséről fogalmazta meg, amit Vass Judit olvasott fel. Tóth Krisztina mesélt arról, hogyan ismerte meg Kemény Istvánt, milyen embernek látta őt, s milyen mélységei vannak a választott költeménynek.

Végül, az utolsó vers kapcsán Orbán Ottóhoz kanyarodtak a beszélgetésben. Melyben Balassi módján fohászkodik című költeménye Tóth Krisztina számára arra bizonyíték, mennyire különbözött ez a két költő: Balassi és Orbán, s a költészet mégis képes volt összekötni őket.

– A nagy versek mindig kérdéseket vetnek föl – árulta el véleményét a költőnő. Tóth Krisztina választott versei között minden érdeklődő: fiatal és idősebb is találhatott olyat, melyek kapcsán kérdések fogalmazódtak meg bennük a költészetről, a magyar irodalomról, vagy épp az élet értelméről. Mindenki választhatott, melyiket teszi saját túlélőcsomagjába.

Írta: Berán-Juhász Henrietta

Fotók: Balogh Tibor

< Vissza